Antal Nimród Köztársasági Érdemkeresztet kapott
Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést vehette át Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező kedden este Los Angelesben.
Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést vehette át Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező kedden este Los Angelesben.
Több mint 25 millió dolláros (5,6 milliárd forintos) hétvégi bevételével Antal Nimród Ragadozók című akcióhorrorja az észak-amerikai kasszasikerlista harmadik helyét szerezte meg premierhétvégéjén. A lista csúcsán a Despicable Me című háromdimenziós animáció végzett.
Akcióban bővelkedő, véres horror került ki Antal Nimród, a magyar származású amerikai filmrendező keze alól: Ragadozók című filmjét, amely pénteken debütál Amerikában, az első kritikák John McTiernan 1987-es Ragadozójához hasonlították.
Véletlenül rövid időre fölkerült a PlayStation Networkre Antal Nimród Szállítmány című akciófilmje, amely decemberben hetekig szerepelt az észak-amerikai bevételi toplistán.
Antal Nimród Szállítmány (Armored) című, pénteken debütált akcióthrillere 6,6 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) bevétellel a hétvégi észak-amerikai tízes toplista hatodik helyét foglalta el.
Antal Nimród rendezi az ötödik Ragadozó-filmet - jelentette a The Variety című mozis szaklap online kiadása.
Antal Nimród és Bergendy Péter egy-egy filmje is szerepel a kedden este a Szarajevói Nemzeti Múzeumban nyíló és a 28. évadát kezdő Sarajevska Zima (Szarajevói Tél) nemzetközi fesztiválon, amely március 21-ig tart a bosnyák fővárosban.